Érdeklődjön, mert érdemes!

Sokat gondolkoztunk, hogy milyen információ lehet fontos rólunk - cégünkről, az érdeklődő számára. Találomra választottunk néhányat.

A Császár KKt.-t 1991-ben alapítottuk családi vállalkozásként, és amai napig így működünk.

Tevékenységünket akkor, szokatlan - képviseleti iroda - formában indítottuk el. Az adta az ötletet, hogy amikor nem sokkal korábban a saját házunkat építettük és vásároltuk a szükséges anyagokat, akkor nem találtunk olyan Tűzép Telepet, ahol kultúrált körülmények között, teljes anyagismerettel, és szinte mérnöki szaktudással fogadtak volna minket.

Gyártók többsége nem hitt a sikerben, de a már kezdetekben megmutatkozó eredmények láttán sok támogatást kaptunk, Így a mai napig ebben a formában dolgozunk.

A ZÖLDHÁZ-at - az iroda épületünket - 1994-ben építettük meg. Zöld cseréppel, zöld vakolattal, zöld nyílászárókkal és zöld ereszcsatornával. Tehát a név jött magától, és mára már szinte csak így ismernek minket. Az épület máig eredeti állapotában áll

Nálunk az állandóság állandó. Telefonszámaink, folyószámla vezető bankunk és kollégáink szintén változatlanok

Ja, és ami még állandó az a jó kedv. Büszkék vagyunk arra, hogy sok múlt béli vevőnk és jelenlegi partnerünk igazolhatja a vidám, családias hangulatot, amit magas szaktudással és "mindent megoldunk" hozzá állással ötvözünk.

VELÜNK KÖNNYEBB ÉPÍTKEZNI!

Császár Zsuzsanna
Juhász Ágnes
Kovács László
Juhász Gyula